[LAP TETEJÉRE]

Bevezető

Napfény, szamba, karnevál, foci, esőerdők. Ezek jutnak eszünkbe a félkontinensnyi és egyben legnagyobb dél-amerikai ország, Brazília nevének hallatán. Természeti kincseit, állatvilágát tekintve is világelsõ méretek, számadatok sorával találkozhat az idelátogató. A Brazil Szövetségi Köztársaság a kontinens legnépesebb és legnagyobb kiterjedésű országa, kettõ kivételével az összes dél-amerikai állammal határos.

 

[LAP TETEJÉRE]

Történelem

[LAP TETEJÉRE]

Újkor

1500. április 22-én Pedro Alvares Cabral 1500 főnyi hajós legénységével kikötött a ma Porto Seguronak nevezett területen, a mai Bahia államban. A mai napig ezt a helyet és időt tekintik Brazília felfedezésének hivatalos időpontjának. A portugál hajósoknak 10 napra sem volt szükségük ahhoz, hogy ismereteket szerezzenek és ajándékokat cseréljenek a helyi indián törzs bennszülötteivel. Csakhogy a portugálok által Szent Kereszt Szigetnek nevezett újonnan felfedezett terület (akkor még nem ismerték a földrész dimenzióit) első ránézésre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert nem találtak sem ásványi anyagokat, sem drágaköveket, sem pedig fűszereket. Az indiánok által tehát „Pindorama”-nak nevezett terület (pálmák földje) egyetlen értékesnek bizonyuló terméke a Pau Brasil, brazilfa volt, olyannyira, hogy Brazília nevét a Pau Brasil (brazilfa)–ról kapta. Ez a piros festőanyagot tartalmazó fa már korábban ismert volt keletről, magyarul börzsönyfának nevezik. Brazília területeinek alaposabb és teljes felfedezéséhez mintegy 30 évre volt szükség, mivel azonban arany-, ezüst- és drágakő lelőhelyeket is találtak, ezért a portugálok számtalan csatát vívtak területeik megtartásáért a holland és angol hajósokkal. 1530-ban Martim Afonso de Sousa a Korona (Portugália) nevében hivatalosan is elkezdte a kolóniák felépítését, azonban az 1494-ben aláírt portugál–spanyol tordesillasi szerződés értelmében, amely a felfedezések tekintetében 2 féltekére osztotta a világot egy képzelt vonal mellett. A vonaltól nyugatra eső területek spanyol, a keletre esők, pedig portugál fennhatóság alá kerültek. 1549-ben az addig meglehetősen instabil adminisztrációs rendszer helyett Tomé de Sousa általános kormányzó új rendszert vezetett be, azaz megalapította Brazília első fővárosát Salvadorban, Bahia államban. Szintén garantálta a brazilfa, és mint újdonság, a cukornád kitermelés folyamatosságát. Ez utóbbi azért volt nagyon fontos lépés, mert az akkori Európában a cukor luxuscikknek számított és csupán a patikákban, grammonként kimérve árulták. A cukornádból nyert cukor kitermelése egyformán fellendítette a kolónia gazdasági és kulturális életét, de az afrikai rabszolgaimportot, mint olcsó munkaerőt is. A 15. században a brazilfa exportálása már királyi monopólium volt, a cukornádból pedig nagy üzemben kezdtek el cukrot előállítani, ezért mind a feldolgozó üzemekben, mind pedig a cukornád,- kávé,- gyapot és kaucsukültetvényeken megnőtt a munkaerőigény, amelyhez a helyi indián népesség már nem volt elegendő, ezért Brazília elkezdett Afrikából rabszolgákat importálni. Ez a folyamat, csak 1888. május 13-áig, a rabszolgaság eltörléséig zajlott. A cukornádültetvények működtetésének ténye aztán évszázadokon át megmaradt, Brazília monokultúrás exportőrré vált. Azonban pontosan a cukornádültetvények miatt a társadalom is 2 részre szakadt, a rabszolgák és a földesurak közötti szakadék áthidalhatatlan volt, sőt, ez a tendencia a mai napig is érezteti a hatását. A szabad emberek általában az export területén dolgoztak. 1625-ben a hollandok megpróbálták elfoglalni Bahiát, majd a sikertelen kísérlet után 1630-ban tértek vissza Pernambuco-ba, amely akkorra már a cukorgyártás központja volt. A portugálok csak 1654-ben tudták visszafoglalni a területet, és a távozó hollandok cukornád töveket vittek magukkal az Antillákra. Portugáliának tehát megmaradt Brazília, de a cukorgyártás világ-monopóliumát elvesztették. A portugáloknak szintén szembe kellett nézniük az angol kalózok támadásaival (a kalózok adót fizettek zsákmányaik után a királynőnek), illetve azzal, hogy a franciák a kezdetek kezdetétől nagy érdeklődést szenteltek a brazilfának, valamint az abból kinyert festékanyagnak és 1555-ben megalapították a Francia Antarktikát ahonnan 1567-ben űzték ki őket. Francia csapatok azonban még néhányszor visszatértek Brazília különböző területeire. Közben a portugálok elkezdték felfedezni Brazíliát, de elsősorban az óceánpart mellett haladtak, mert a szárazföld belsejét sűrű növényzet borította. Így jutottak el Sao Paoloba, illetve Rio de Janeiro-ba is. A 17. század második felében találtak először aranylelőhelyeket és értékes drágaköveket a Minas Gerais hegységben, ezért az Európában élő lakosság mintegy 1/4-e elindult szerencsét próbálni Brazíliába. Brazília lakosságának száma hirtelen növekedésnek indult, de ugyanakkor az infrastruktúra és az állami szabályozás is ezzel párhuzamosan fejlődött. A Korona hamarosan kidolgozott egy új nyilvántartási rendszert is, a kibányászott aranyat azonnal az úgy nevezett Alapítványi Házakba (Casas de Fundacao) kellett vinni, ahol a megtalált kincset lemérték és 1/5-ét levágták Portugália számára. Azonban a szigorú ellenőrzések és az adófizetés rugalmatlan módjának következtében 1789-ben lázadás tört ki, (Inconfidencia = bizalmatlanság) melyet kemény kézzel vertek le, a felkelés résztvevőivel példát statuáltak. Évekkel később a Köztársaság megpróbált mártírokat faragni ezekből az emberekből, szabadságharcosokat formálva belőlük.

 

Az 1808-as év szintén változásokat hozott, mivel a portugál királyi család Brazíliába menekült Napóleon lisszaboni támadásai elől. 1815-ben pedig Brazília kolónia helyett a Portugál Birodalom részévé avanzsált. Az udvar központja az 1763-ban alapított Rio de Janeiro lett, VI. Don Joao pedig megnyitotta a kikötőket a barátai, azaz Anglia és egyéb katolikus európai országok előtt. 1816-ban Brazília francia művészeket fogadott be, akik jelentős szerepet töltöttek be Rió építészetében. 1821-ben Don Joao visszatért Portugáliába, fiát Pedro-t hagyva hátra, régens hercegként. A metropolisz és a brazilok közötti gazdasági érdekekből adódó nyilvánvaló konfliktus lett a táptalaja egy elszakadást pártoló mozgalomnak. 1822. szeptember 7-én kikiáltotta az ország függetlenségét és 1824-ben I. Don Pedro (Péter) néven megalkotta Brazília első alkotmányát, majd 1831-ben visszatért Portugáliába, 5 éves fiát hátrahagyva a trónon. Az 1830-as évek elején Brazília független állam volt, csakhogy egy csecsemővel a trónján, ezért a kormány a régensség időszakát volt kénytelen megélni, miközben számos felkeléssel kellett szembenézniük. A konfliktusok kezelésének egyetlen módja II. Péter nagykorúságának előrehozatala és idő előtti megkoronázása volt 1840-ben. Az új uralkodó tehát szembeszállt és országszerte leverte a különböző lázadásokat, beletaszítva az országot történelme legnagyobb háborújába 1865 és 1870 között. Szintén II. Péter uralkodása alatt lett Brazília legfontosabb exportterméke a kávé. A kávéültetvények először Rio de Janeiróban jelentek meg, aztán Paraíban, majd Sao Paolo-ban. Brazília történetében először, a rabszolgák munkáját európai bevándorlók munkájával is kiegészítették, melyeket kolóniákban foglalkoztattak. A bevándorlási hullám 1930-ig tetőzött, a populáció és kultúra érdekes egyvelegét hozva létre. Az 1870-es évektől kezdődő politikai krízis azonban meggyengítette II. Pedro hatalmát. Felerősödtek a rabszolgák felszabadítására való törekvések, ami az akkori brazil gazdasági helyzetet irányítók számára elfogadhatatlan volt, hiszen a kávé- és cukornád ültetvények működtetéséhez az egyik alapfeltétel az ingyen munkaerő foglalkoztatása volt. 1871-ben azonban mégis elfogadták az első, a rabszolgák fiainak felszabadítására vonatkozó törvényt, aztán 1885-től kezdődően a 65 éven felüliek is visszanyerhették szabadságukat. A mozgalom aztán 1888-ban ért véget, amikor Izabella hercegnő a világon utolsóként aláírta a rabszolgaság eltörlését Brazíliában. Ez a pillanat adta meg az uralkodónak a kegyelemdöfést, a megerősödő hadsereg élén Deodoro da Fonseca 1889. november 15-én kikiáltotta Brazília függetlenségét. Az új Köztársaság egy kontinensnyi területtel rendelkezett és ellentétben Latin-Amerika spanyol részeivel, egységesen, egy országként folytathatták történelmüket.

[LAP TETEJÉRE]

Legújabb kor

A korai 1900-as évek politikai struktúrája a földesúri oligarchiára épült. A politikai hatalom föként a sao paulo-i és minas gerais-i földesurak (kávé- és gyapot-ültetvényesek) kezében volt. A városi középosztály csak az I. világháború után jelent meg a gazdasági fellendülés következtében. A Getúlio Vargas által vezetett 1930-as Forradalom egy új politikai rendszert volt hivatott létrehozni. A Kormányzat Vargas alatt fontos előrelépéseket tett, főleg a jóléti szabályozás területén. Az iparosítás is lendületet kapott. Az 1932-es bukott forradalom után - melynek célja a demokratikusabb társadalom kiépítése lett volna -, 1934-ben nagy előrelépést jelentett, hogy az új alkotmány értelmében a nők választási jogot kaptak. A 30-as évek változást hoztak a brazil politikai és társadalmi életben. Ez azonban megtorpant, mivel a növekvő kommunista és fasiszta fenyegetéstől tartva, Vargas új, igen erősen autoritárius alkotmányt vezetett be 1937-ben. A Vargas-kormány idején Brazília részt vett a II. világháborúban  a szövetségesek oldalán. 25000 főt és egy repülőbombázót küldött az olasz frontra. Vargas 1945-ben mondott le és egy alkotmányozó nemzetgyűlés készítette elő az új szövetségi alkotmányt, melyet 1946-ban fogadtak el. A `46-os alkotmány után kiemelkedő elnök, Juscelino Kubitschek kormányának köszönhetően (1956-1961) véglegesen elindult a fejlődés és iparosítás az országban. A főváros Rio de Janeiroból Braziliavárosba költözött, melyet Lúcio Costa és Oscar Niemeyer építészek terveztek a brazil felföldre. 1964-ben a bal és jobb oldal közötti konfliktusokra miatt a politikai arénában a hadsereg került előtérbe. A katonai kormány 1964. március 31-től 1985-ig volt hatalmon. Annak ellenére hogy Brazília ebben az időszakban a nyugati félteke legjobban fejlődő állama volt, nem szabad elfelejtenünk, hogy mindez az autoritárius diktatórikus rendszer elnyomása alatt zajlott. A katonai rezsim a 70-es években kezdett el demokratizálódni (1979-ben az általános amnesztiát hirdetett, ezt 1982-ben az állami kormányzók demokratikus megválasztása követte). Ezután még több mint egy évtizedbe telt, amíg a brazilok újra polgári személyt választhattak elnöknek, újra közvetlen szavazással 1989-ben. A két olajársokk, a 70-es és 80-as években közvetlen hatással volt a brazil gazdaságra, mely ez időben nagyon olajimport függő volt. A negatív hatások, az eladósodás a 80-as években sem szűntek meg, a külső és belső eladósodottság problémája máig komoly gondja a gazdaságnak. 1988-ban új szövetségi alkotmány fogadtak el. 1989-ben, 29 év után, a brazilok immár ismét közvetlen szavazással választották meg Fernando Collor de Melo-t elnöküknek.  Nagy reményeket fűztek az új elnökhöz, aki azonban politikai botrányokba keveredett. A korrupcióval vádolt elnöknek végül le kellett mondania, s az elnökhelyettes, Itamar Franco került a kormány élére Color mandátumának végég. 1994-ben, az Itamar Franco időszakban külügyminiszterként, majd pénzügyminiszterként szolgáló Fernando Henrique Cardosot választották meg elnöknek. 1998-ban újraválasztották. A kilencvenes években nagy hangsúlyt helyeztek az infláció letörésére (ezt az ún. „Plano Reál”-lal – reál-tervvel - kívánták elérni). A külföldi befektetések ösztönzésével, a gazdaság liberalizálásával szándékoztak bekapcsolódni a világgazdaság új áramába. 2002 októberében a brazilok Luiz Inácio Lula da Silva-t választották meg köztársasági elnöküknek.

Forrás: WIKIPÉDIA vonatkozó oldalai

[LAP TETEJÉRE]

Régiók

 

 

 

 

 

 

 

 

[LAP TETEJÉRE]

Városok, látnivalók

[LAP TETEJÉRE]

Brasília

Brazíliaváros 1960 óta az ország fővárosa, és egyik legfiatalabb városa. Különlegesen kialakított, mesterséges városképéről híres, olyan híres művészek tervezték, mint Oscar Niemeyer, Lucio Costa és Burle Marx. Fontos kereskedelmi, kulturális és politikai központ. A városból hiányzik azonban a fővárosokra jellemző kulturális élet lüktetése. A politikusok, hivatalnokok és alkalmazottak szívesebben töltik a hétvégét más városokban.

 

[LAP TETEJÉRE]

Rio de Janeiro

Riót a világ 7 csodája közé sorolják, és a város mintha valóban rendelkezne a mennyország minden kellékével. Őserdővel borított hegykoszorú veszi körül, mely az azúrkék tengerből emelkedik ki, a fehér, homokos tengerpartot pálmafák sora szegélyezi. Rengeteg a modern felhőkarcoló, hatalmas, városnyi házak emelkednek a magasba, a város körül húzódó hegyláncokon pedig gyönyörű, fantasztikus gazdagságú és szépségű luxusvárosok épültek. A turisták egész éven át, a világ minden részéről özönlenek, hogy megcsodálják szépségét, és nem utolsósorban sütkérezzenek a pompás Copacabana strandján.

 

[LAP TETEJÉRE]

Brazília etnikai összetétele

[LAP TETEJÉRE]

Népesség

Európai eredetű 49,7% (olasz 15,72%, portugál 14,5%, spanyol 6,42%, német 5,51%, egyéb fehér 7,55%)
Pardó (európai, fekete, indián keverék) 42,5%
Fekete 6,9%
Ázsiai 0,5%
Indián 0,4%

[LAP TETEJÉRE]

Vallások

Római katolikus 74%
Protestáns (pünkösdi, baptista, adventista, lutheránus, kálvinista, anglikán) 15,4%
Felekezeten kívüli, agnosztikus, ateista 7,3%
Spiritiszta 1,3%
Afrikai eredetű vallások (candomblé, umbanda) 0,3%
Más vallások (Jehova tanúi, mormon, buddhista, izraelita, iszlám) 1,7%

A hatalmas, 8 millió négyzetkilométernyi dél-amerikai ország a világ legnagyobb katolikus lélekszámú állama. A jelenlegi 186 milliós népesség a magas gyermeklétszám következtében gyorsan emelkedik. A brazil katolicizmus legfontosabb jellemzői: az egyház jelentős társadalmi szerepvállalása (amely olykor a túlzásokba hajló felszabadítás-teológia formájában is megnyilvánul), a súlyos paphiány (a felszenteltek száma alig haladja meg a 13 ezret), ám ezzel párhuzamosan jellemző a világiak hatékony bevonása is az egyházi ügyek intézésébe. Jelentős a katolikus karizmatikusok arányszáma, léteznek független brazil katolikus egyházak is.

Az ország vallási térképét meghatározza, hogy a mindinkább terjedő vallási közömbösség mellett egyre inkább teret hódítanak a különféle karizmatikus felekezetek és a helyi vagy afrikai, szinkretista vallások. Ma a lakosságnak 36%-a nem a katolikus egyházhoz tartozik. Közel 3000 protestáns és 780 egyéb vallási irányzatot képviselő misszionárius dolgozik az országban. A brazil alkotmány szerint a vallásszabadság minden, a közrendet és közbiztonságot nem veszélyeztető egyházat és felekezetet megilleti.

[LAP TETEJÉRE]